Téli rezsicsökkentés

Tisztelt Tulajdonosok!

A téli rezsicsökkentésről szóló kormányrendeletet oly módon módosították a társasházakat illetően a korábban törvényben meghirdetettekkel szemben, hogy a közösségekben lévő önálló lakások földgázfogyasztói is mindannyian megkapják a hideg időjárás fogyasztásnövekedését ellensúlyozó téli rezsicsökkentés 12 000 forintos összegének jóváírását, lakásonként.

A társasházak felhatalmazott képviselői jogosultak kérni az egyetemes szolgáltatótól a korábban kihirdetett jóváírás és a lakásonként járó 12 000 forintos összeg különbözetének jóváírását a fogyasztói közösség egyetemes szolgáltatónál vezetett földgáz folyószámláján.

A Nemzeti Közművek mai napon elérhetővé tette a szükséges formanyomtatványt. Az ezzel kapcsolatos teendőket a közös képviselők intézhetik, a tulajdonosoknak nincsen teendője, illetve nem is tudnak eljárni ez ügyben.

A kérelmet ezen a héten a társasházi közösség képviselőjeként a szükséges dokumentumokkal (Alapító Okirat, lakáskimutatások), igazolásokkal, okiratokkal beadom.

Az egyetemes szolgáltató a kérelmet 15 munkanapon belül megvizsgálja, és ez alapján jóváírja a támogatást. Amint a társasházat értesítik a támogatásról, úgy minden egyes lakás tulajdonosának a társasháznál vezetett „folyószámláján” intézkedem a jóváírásáról (azaz felkönyvelésre kerül 12.000,- forint befizetés).

Közös képviselő